A ház
Roggyant, szúette gerenda,
vastag málladozó vályog,
beázó szeles veranda:
roncs minden! Valaha ház volt.
Így csúfolták a földpadlós,
zsúptetős, sárfoltos viskót.
Két homályos lyuk, betömve
papír, rongy és villanykörte.
Ez az ablak, ez ma a ház.
Elnagyolt, összekapott váz,
szegények csőrében hordott
fészek. Mégis nemzedékek
sora óvta, s mire a ház
összedőlt, felépült egy új:
embertelen beton világ.
Képek
A nyugalom megzavarására alkalmas képek rejtőznek az avatárok alatt. Ezek a vers hangulatához igazodó, fülledten erotikus, helyenként pornográf és többnyire érdekes fotók vagy fotómontázsok. A weblap gondolatával egy időben születtek.
Csak akkor kattints a képre, ha már elmúltál 18 éves és nem riaszt az esetlegesen bizarr látvány!
Visszatekintés
Pár szó a vers keletkezéséről
Egy öreg vályogházban éltünk. Apám 40 évig sportolt és zenélt, addig nem érdekelte más. Amikor én 12 éves lettem és már tudtam neki segíteni, elkezdtünk házat építeni. Nem újat - az talán érdekelt volna - hanem felújítani a régit és mindenféle szirszart hozzá- és melléépíteni. Én voltam a segédmunkás, az öregem a mester. Ez lett a hétvégi szórakozásom. Lassan haladtunk, nagyon lassan, de legalább a fiatalos hév és hülyeség bennem volt: rokkantra emeltem a derekamat. Mire 30 lettem, már rendszeresen fájt, mire 40 már műteni kellett.
Én nem szerettem az öreg házat és ott is hagytam, mihelyt tehettem. Beleszerettem az embertelen betonvilág elidegenedett nyugalmába.